A BAKTÉRIUMOKRÓL

A közkeletű állítás szerint a baktériumok változásai egyféle „evolúciós bizonyítékot” szolgáltatnak. Miért félrevezető állítás ez? Tudni kell, hogy néha akár különböző fajú baktériumfajok is megosztanak egymással genetikai anyagokat (ezt nevezik horizontális géntranszfernek), de eközben alapvető faji jellegzetességeik továbbra is megőrződnek.

Ehhez a témához kapcsolódik az a kérdés, hogy a baktériumok ellenállóvá válása az antibiotikumokkal szemben nem példa-e az evolúcióra. Az antibiotikumok olyan, mikroorganizmusok által termelt olyan anyagok, amelyek más mikroszervezetek szaporodását gátolják. Az orvostudományban felhasználják az antibiotikumokat a különböző baktériumok szaporodásának akadályozására. Azonban a baktériumok egy része ellenállóvá válik az antibiotikumokkal szemben. Olykor ezt „evolúcióként” reklámozzák – azonban ilyenkor valójában semmi új nem jön létre. Prof. Dr. Ludwig Endre belgyógyász, infektológus írja szakmai jegyzetében: „Az antibiotikum alkalmazás valójában csak szelektál: elpusztítva a gyengét, teret kínál a baktériumpopulációban eleve jelenlevő rezisztens (ellenállóképes) egyedek szaporodásához.”

A kifejezetten a mutációk előidézését irányzó kutatások során pedig maximum annyit tudtak elérni, hogy egy baktériumfaj egy másféle táptalajon is meg tudjon élni, mint előtte. A baktériumfajok ugyanakkor eleve híresek arról, hogy különböző táptalajokon meg tudnak élni, „fel vannak készítve” arra, hogy különböző környezetekbe kerülhetnek.

A baktériumfajok állandóságával (behatárolt változási képességeivel) kapcsolatban idézzük összefoglalásképpen Alan H. Linton bakteriológust: „A bakteriológia elmúlt 150 éve alatt nincs rá bizonyíték, hogy egy baktériumfaj egy másikká vált volna… Mivel nincs példa arra, hogy akár egyetlen faj másik fajjá alakult volna az egysejtűek világának legegyszerűbb formái közül, így nem csodálkozhatunk azon, hogy az összetettebb, soksejtű szervezetek között sincs bizonyíték evolúcióra.”

A fentiek fényében kifejezetten félrevezető, amikor az evolucionisták a baktériumfajok korlátozott változékonyságát látva „evolúciót”, sőt mi több „evolúciós bizonyítékot” emlegetnek. Nem csak az intelligens tervezés képviselőinek, hanem minden korrekt tájékoztatást váró állampolgárnak tiltakoznia kellene az ilyesfajta blöffölésekkel szemben – már ha elég információt kapnának ahhoz, hogy észrevehessék, hogyan vezetik félre őket.

KÖVÜLETEK

Az evolucionista elkötelezettségűek azt állítják, hogy az ősmaradványok evolúcióról árulkodnak. Elfogulatlanul nézve a leleteket ez egyáltalán nincs így, a kövületekből önmagukban nem következik evolúciós magyarázat. Egyrészt a különböző fajok között hatalmas, át nem hidalt szakadékok vannak, és semmi bizonyíték nincs rá – pusztán darwinista feltételezés – hogy ilyen átmeneti formák milliárdjai léteztek volna, amelyek aztán „nem hagytak nyomot maguk után”. Az átmenetinek kikiáltott néhány fajt pedig nyugodtan lehet elkülönült fajoknak is tekinteni, ismét csak semmi nem támasztja alá, hogy ezek bármely más fajjal leszármazási kapcsolatban állnának.

Azon sem kell csodálkozunk, hogy általánosságban az alacsonyabb rétegekben kevesebb és egyszerűbb kövületeket találunk, mert az összetettebb szervezetek ritkábban, nehezebben fosszilizálódnak (könnyebben „szétesnek”). Így az alacsonyabb rétegek kövületanyaga akkor is szegényesebb lesz, ha abban az időben is éltek a maihoz hasonló, összetett szervezetek. (Megjegyzem, hogy napjainkban a paleontológiai hírek időben egyre hátrébb és hátrébb tolják sok élőlénycsoport megjelenést, a napjaikban felfedezett leletek alapján.)

Továbbá vannak olyan leletek, amelyek kifejezetten kilógnak az evolucionista időrendből, de éppen meghökkentő voltuk miatt nem jut el a hírük a nagyközönséghez.

Egyes régen élt fajok kihalása egyáltalán nem szolgáltat bizonyítékot evolúcióra, hiszen a kihalás semmit nem árul el a fajok megjelenési módjáról. A kövületek tanúbizonysága szerint tízmillió, százmillió éveken keresztül változatlanul maradt fajok pedig éppen a fajok formáinak stabilitására utalnak.

Azoknak, akik a fajok egymásból való kifejlődését és időben egymás utáni megjelenését feltételezik, számot kellene adniuk legalább elméletben az elképzelhető átmenetekről. Az „új szervek” megjelenésénél ez kifejezetten problémásnak tűnik, hisz kezdeti, működésképtelen formájában egy „új szerv” nem tudna működni. Az általam is elfogadott hosszú földtörténeti idő sem elég megmagyarázni az összetett biológiai rendszerek eredetét. A kis változások nem vezetnek automatikusan nagy változásokhoz, ahogy egy tízméteres szakadékot sem lehet hatvan centis lépésekkel, „apránként” átugrani.

Egyébiránt az intelligens tervezés támogatói között is vannak olyanok, akik a fajok különböző időben való megjelenését feltételezik. Ezt nyitott kérdésként kezeli az irányzat, a közös pont, hogy intelligencia bevonása nélkül értelmezhetetlenek a biológia világának a kövületekben és a mai élővilágban megfigyelhető jellegzetességei.

SIRÁLYOK, GYŰRŰFAJOK

Gyűrűfajról akkor beszélünk, amikor hasonló fajok populációinak hosszú, kör alakú láncának két vége találkozik. A körön egyik irányba haladva a különböző populációk tagjai képesek szaporodni egymással, ám ahol a kör összeér, ott már nem.

A gyűrűfajok egyik leggyakrabban emlegetett példája a heringsirály-ezüstsirály fajkör. A Liebers és mások által írt tanulmány szerint (amely a Royal Society lapjában jelent meg) e sirályok valójában nem alkotnak gyűrűfajt. Akár így van azonban, akár nem, a fajok közötti szaporodóképességből nem derül ki, honnan származnak ezek a fajok. Lehet, hogy egymásból, illetve közös ősöktől származnak, vagy az is lehet, hogy hasonlóként lettek megtervezve, ahogy egyébként is sok hasonlóságot találunk az élővilág egyes fajai között. Még ha feltételesen úgy tekintjük, hogy leszármazási kapcsolat áll fenn köztük, akkor sem látunk példát semmiféle jelentős változásra. A maximum, amit az ilyen példák produkálni tudnak: anatómiai szempontból szinte teljesen ugyanolyan élőlények, amelyek nem tudnak közös utódokat létrehozni. Nem túl nagy eredmény, tekintetbe véve azt a nagyratörő darwini elképzelést, amely az egész élővilágot egy sejtből leszármaztatva szeretné elmagyarázni, a laposférgen keresztül egészen Einsteinig.

Az evolucionista biológusok többféle elméletet gyártottak arról, hogyan képződhetnének új fajok. Ilyen hipotézisek a reproduktív izoláció, az allopatrikus, peripatrikus, parapatrikus, szimpatrikus „fajképződés”, génsodródás, mutációk stb. (nem részletezem őket). Az egyetlen kiegészítés, amit ehhez hozzá kell fűzni, hogy mindezek elméleti konstrukciók, és a valóságban nem figyelték meg új fajok létrejöttét ezen a módon. Elméleteket pedig nem lehet újabb elméletekkel bizonyítani. Egyetlen dolog, amit sikerült megfigyelni, hogy ritka esetekben egy faj csoportjai elszakadhatnak egymástól, és a két csoport tagjai elveszíthetik egymással való szaporodóképességüket. E terméketlenség kialakulása azonban messze áll attól, hogy bármiféle új tulajdonság, szerv, vagy faj jelent volna meg, aminek magyarázatára az evolúcióelmélet hivatva érzi magát.

NE A POLITIKA DÖNTSE EL

A fenti leírásokból látható, hogy nem csak az élet eredete, hanem a fajok eredete is problémás és megválaszolatlan a gyakorlatban. Nem léteznek evolúciós bizonyítékok, csupán a természet semleges tényei léteznek, amelyeket Darwin és mai követői evolúciós keretbe próbálnak szorítani, még ha a természet ellenállni is látszik ennek a törekvésnek. Minden általuk felhozott természeti és kísérleti megfigyelésnek van tervezettségi talajon álló magyarázata. Emellett pedig vannak olyan jellegzetességei a természetnek – egyszerűsíthetetlen szervek, genetikai információ –, amelyek tervezettségi alapon jól magyarázhatók, míg evolucionista logikával nehéz mit kezdeni velük.

A tervezettségről szóló vita tudományos és logikai természetű. Az oktatás kérdésével persze megjelenik a téma társadalmi vetülete is. Azonban az, hogy az éppen hatalmon lévő amerikai elnökök (pártjuk iránymutatását követve) hogyan foglalnak állást a taníthatóság kérdésében, nem dönti el a tervezettség/tervezetlenség dilemmáját. A tervezettség a politikai szelektől függetlenül nyilvánvaló lehetőség marad. Ha pedig így van, akkor pártoktól függetlenül lehetővé kellene tenni ennek megismerését. Nem szerencsés, ha a politika, vagy elnökök szeretnék meghatározni, hogy mit kell/szabad gondolni az élővilág eredetéről.

Amerikában az ottani Legfelsőbb Bíróság döntése már jó ideje nem teszi lehetővé vallási teremtéstanok (kreacionizmus) oktatását az állami iskolákban. Teljes vaklárma tehát manapság „kreacionista veszéllyel” riogatni. Az intelligens tervezés elmélete nem vallási alapokból indul ki, hanem tudományos következtetéseken alapszik, és nem is hirdet özönvizet, hatnapos teremtést stb., ahogy azt a keresztény teremtéstan teszi. Az intelligens tervezettség álláspontja csupán annyi, hogy a természetben megfigyelhető rendszerek értelmi befolyás eredményeként jobban értelmezhetőek, mint vak, irányítatlan folyamatok produktumaként. Ennyi, és nem több az állítása.

Az amerikai alkotmány – csakúgy, mint a magyar – az egyházak és az állam szétválasztását támogatja. Az intelligens tervezés gondolatának megemlítése a legkevésbé sem fenyegeti ezt az alapelvet. Annak megemlítése az iskolákban, hogy az élet eredetére vonatkozóan van egy olyan – egy tudományos kisebbség által javasolt – megközelítés, mely szerint az élet létrejöttében valamiféle intelligencia is közrejátszott, nem szegényebbé, hanem gazdagabbá, nyitottabbá teszi az oktatást. Ezzel szemben a pusztán materialista alapfilozófiává csupaszított evolúcióelmélet kizárólagos oktatása határozottan ellent mond az állam és az oktatás világnézeti semlegességét előíró alapelveknek.

Erősen úgy tűnik, hogy az intelligens tervezéssel szemben álló erőket valójában nem az alkotmányos elvek féltése mozgatja – hiszen azok nincsenek veszélyeztetve –, hanem egyszerűen a darwinista lobby működésének lehetünk tanúi. A domináns világmagyarázat képviselői nem nézik jó szemmel, hogy monopol helyzetük megdőlni látszik, és nem szándékoznak másként gondolkodókat megtűrni a soraik között. Azt teszik, amit az uralmi helyzetben lévő, az államhatalommal összefonódó, ideológiai hatalom birtokában lévő, robosztus intézmények oly gyakran elkövettek a történelem során.

Nincs új a nap alatt.