A SexComb (SC) nevű szerző a főként biológusokból álló Critical Biomass blogon alapos, mélyenszántó érveket hozott fel az egyszerűsíthetetlenül összetett biológiai rendszerek létével szemben.

Nagyon helyesen, az egyszerűsíthetetlenül összetett jellemző meghatározásával kezdi érvelését:

"Egységes rendszer, amely számos egymással kölcsönható  részegységből áll, amelyek mind hozzájárulnak az alapvető működéshez és ahol a részegységek bármelyikének az eltávolítása a rendszer működésképtelenségét eredményezi." 

Majd összefoglalja az ÉRTEM érvrendszerét egyetlen mondatban (?):

SC: Az érvelés annyi, hogy ezek a rendszerek nem alakulhattak ki apró változások sorozatával, hiszen minden részegységük szükséges a működésükhöz. "Egyszerűsíthetetlen összetettség nem állhat elő fokozatosan, egy korábbi rendszer jelentéktelen, egymás utáni változásainak eredményeként, mert definíció szerint egy egyszerűsíthetetlenül összetett rendszernek bármely őse működésképtelen."

Behe meg is nevezett pár ilyen rendszert, az eredeti példái közül most a baktériumok ostorával szeretnék részletesebben foglalkozni… A baktérium ostora" alatt az Escherichia coli baktérium ostorát értik általában, amely valóban számos egymással kölcsönható részegységből épül fel, amelyek eltávolítása működésképtelenné teszi az E. coli baktérium ostorát. Ennyiben teljesülnek Behe feltételei, viszont, ha megnézzük, miből is áll a többi baktérium ostora, már merőben más képet kapunk.

Léteznek más baktériumok, amelyek ostora eltérő felépítésű, mint az E. coli-é, ezekből hiányoznak olyan részegységek, amelyek az elsőként vizsgált ostor működéséhez elengedhetetlenek. Sőt, léteznek olyan baktériumok, amelyek ostora az E. coli-énál több alkatrészből áll. Akkor ez hogy van? Mégsem egyszerűsíthetetlenül összetett ez a rendszer? Nézzük meg például az FlgI fehérjét! Ez szükséges az E. coli ostor működéséhez, ha az ezt kódoló gént eltávolítjuk a genomból, az E. coli ostora nem működik (Hizukuri és munkatársai 2006.). Ez eddig egybevág Behe elméletével, ám ha megnézzük, azt találjuk, hogy ez a fehérje hiányzik az összes Gram-pozitív baktériumból. Akkor ez hogy lehet? Van egy egyszerűsíthetetlenül összetett rendszernek egy olyan változata, amelyből hiányzik az egyik alkotórész, mégis működik! Mégiscsak lehetnek működőképes elődei, amelyek nem tartalmazzák minden részegységét, például ott a Gram-pozitív baktériumok ostora!

Elemezzük az érvelés állításait és következményeit:

SC ezt mondja:

1. Behe feltételei teljesülnek, tehát ha a kérdés az Escherichia coli baktérium ostorának egyszerűsíthetetlen összetettsége (EÖ), akkor Behe válasza helyes: igen, az E. coli ostora egyszerűsíthetetlenül összetett. Ez után SC - bár nem mondja ki -, de logikailag a következő kérdés mentén folytatja érveit: Jelenti ez egyúttal, hogy az E. coli ostora NEM jöhetett létre apró evolúciós (véletlenszerű és nem tudatosan irányított) lépések sorozatával? Szerinte nem, mert:

2. Más baktériumok ostorai más fehérjéket is tartalmaznak, mégis működnek. Ugyanakkor SC nem elemzi, hogy ezek a különböző ostorok teljesen más fehérjékből épülnek-e fel, részben / egészében a szerkezetük is más, vagy pedig vannak azonos fehérjéik, csak egyes fehérjéik mások, illetve az ostoruk azonos modell alapján működik, vagy eltérő a működésük mechanikája, a kifejlődésük, stb. Tehát ezen a ponton igen széles lehetőségek skáláját lebegteti, aminek következtében az érvelés ettől kezdve minimum pongyolának nevezhető, de inkább azt kell mondanunk, hogy a kérdés eldöntéséhez igen lényeges elemeket szándékosan kihagy a számításból (például azt a napjainkban megfigyelhető folyamatot, ahogy a sejt felépíti a fehérjéket és az azokból álló szerkezeteket, hogy bizonyos azok bizonyos feladatokat el tudjanak látni).

3. Azt is állítja SC – minden alátámasztás nélkül –, hogy az E. coli ostora (melyről elismerte, hogy egyszerűsíthetetlenül összetett) úgy is létrejöhetett evolúciós lépések során, hogy olyan baktériumok ostorai szolgáltak elődjükként, amelyek a Gram-pozitív baktériumokhoz voltak hasonlóak, és ezek ostora módosultak – egy vagy több fehérje hozzáadásával a jelenlegi E. coli ostorrá.

Lássuk szó szerint hogyan fogalmaz: „Létezik egy harmadik lehetőség is, nevezetesen az eredetileg tervezett ostor egy egyszerűbb, ámde működőképes szerkezet volt, amelyhez később kapcsolódtak újabb részegységek, amelyek részben átvették egyes eredeti alkatrészek működését, így ha egy mai ostorból eltávolítjuk őket, az már nem működik nélkülük, de ettől még későbbi toldalékok. Ez a magyarázat tetszetős, ugyanis éppen arra világít rá, hogyan alakulhat ki egy egyszerűsíthetetlenül összetett rendszer lépésenként, evolúciós folyamatok által, ebben az esetben az értelmes tervező már csak fölösleges csökevény az elméletben, ha eltávolítjuk, ugyanúgy megmagyarázza ezen rendszerek létrejöttét.”

Ez a gondolatmenet sok helyen sántít, hiszen a baktériumok leszármazási láncolata közel sem könnyen kezelhető, tehát pusztán az a tény, hogy a természetben többféle változatban is léteznek baktérium hajtóberendezések (ostorok), egyáltalán nem igazolja ezek rokoni kapcsolatát. A darwinisták szeretnék ezt hinni, de a hit sajnos itt sem elegendő érv. SC még csak vázlatosan sem vezeti le a feltételezett leszármazási sort, illetve az ebből következő lehetséges átalakulásokat, ehelyett „lebegteti” a lehetőségeket: talán a Gram-pozitív jellegű baktériumok az ősei az E. coli-nak, és talán egyes részegységek később kapcsolódtak hozzá (P és L gyűrűk), és talán átvették egyes eredeti alkatrészek működését. (Melyek lehettek ezek? Milyen funkciókat?). És kész. Három talán. A szakirodalom hasonló hiányosságoktól szenved, ami azt hiszem a hiányos kutatási eredmények miatt van. De hát ez van, erre kellene támaszkodni, nem olyan feltételezésekre, amelyek miatt a körkörös érvelés veszélye fenyegeti SC-t és más darwinista érvelőket.

Ennyi „tény” alapján kellene tehát elfogadnunk, hogy az E. coli ostora - függetlenül attól, hogy valóban EÖ -, mégis létrejöhetett evolúciós lépésekkel? Azaz, nincs is szükségünk más magyarázatra, meg kell elégednünk az ilyen „talán”, „akár így is alakulhatott” bizonyítékokkal. De mi van akkor, ha a talánok nem igazolhatóak? Ha NEM így történt? Hiszen egyetlen sor, egyetlen tanulmány sem tartalmazza egy ilyen átalakulás konkrét tényét, sem részletes leírását. Önmagában a morfológiai hasonlóság mire bizonyíték. A kialakulás hogyanjára semmiképpen sem. Ám ha valaki olvasott már arról, hogy egy E. coli baktériumban egy osztódás után az ostor milyen összetett és szabályozott automatizmus révén alakul ki újra és újra, akkor SC érvelése számára nyilvánvalóan a homályosítás mintapéldánya lenne. Hiszen ahhoz, hogy egy ostor MÁSKÉNT alakuljon ki, mint jelenleg, a baktériumon belül működő rendkívül komplex mechanizmusnak is módosulnia kellene. A sejt-gépezetek nem csak önmaguk hasonlítanak az ember által tervezett és legyártott gépezetekre, hanem az őket kialakító automatikus „gépsorok” is megdöbbentően hasonlatosak (funkcionális és rendszertani szempontból) a programozott automata gépsorokhoz. (Ld. Minamino, T és Namba, K. 2004. Self-assembly and type III protein export of the bacterial flagellum. J. Mol. Microbiol. Biotechnol. 7:5-17).

Ezen a ponton hadd éljek egy rövid hasonlattal, hátha érthetőbbé válik, hogy milyen nehézségekkel kerül szembe az SC által alternatívaként ajánlott evolúciós magyarázat – mely szerint egy egyszerűbb ostor átalakulásával jöhetett létre a jelenlegi E. coli összetettebb, (egyszerűsíthetetlenül összetett?) ostora.

Tegyük fel, hogy ugyanabban a gyárban kerékpárokat, motorbicikliket és tricikliket is gyártanak – mind jól eladható termékek egy széles körben mobilizált piacon, ahol az emberek szívesen vesznek különböző járműveket, hogy gyorsan eljussanak munkába, szórakozni vagy máshová. Evolúciós szempontból mondjuk így könnyebben találnak párt maguknak, tehát ha a motorizált udvarlók versenyeznek egymással, akkor aki „előbb ér a menyasszonyhoz, az tud utódot nemzeni” alapon (kicsit vulgáris a példa, de hát ilyen az evolúciós verseny) amelyikük jobb közlekedési eszközzel rendelkezik, az marad fent, és utódainak is átadja a siker titkát (mondjuk a motorkerékpár slusszkulcsát). A kérdés tehát, hogy a kerékpárokból létrejöhet-e motor vagy tricikli, ha arra van igény, és ha igen, milyen módszerrel.

Milyen fejlesztési utakat követhet egy gyártulajdonos, ha a piac lehetőséget kínál modernebb termékek eladására? A lehetőségek tömören összefoglalva a következők:

- A kerékpár eredeti alkatrészeinek felhasználásával, illetve azok kiegészítésével – az eredeti összeszerelő gépsor segítségével modernizálja az addigi termékeit. (A variáció)

- Egy új terméket tervez meg (mondjuk egy triciklit a csomagszállító biciklisták számára) és a régi összeszerelő gépsor átállításával szereli össze ezeket. (B variáció)

- A régi gépsor véletlenszerű változtatásai által, hátha a próba-szerencse alapon gyártott kerékpárokból néhány épp tricikli vagy motorkerékpár lesz. (C variáció)

- Egy teljesen újonnan tervezett modell, és a hozzá tervezett gépsor létrehozásával. (D variáció)

Az olvasóra bízva, hogy milyen tanácsot adna a tulajnak a kerékpár / tricikli / motorkerékpár kérdésében, remélem a probléma sokrétűsége érthetőbbé vált. Ha igen, térjünk vissza az E. coli flagellumának felépülési folyamathoz, melynek mikéntjét egy látványos videó is segíthet megérteni.

A részletekbe egy kicsit beleásva SC tehát azt feltételezi, hogy az E. coli ostora talán egy olyan ostorból alakult ki, amelynek nem volt P vagy L gyűrűje. Röviden azért nézzük meg, milyen szerepet játszanak az E. coliban ezek a gyűrűk.

A jelenlegi ismereteink szerint (főleg innen: Minamino, T és Namba, K. 2004. Self-assembly and type III protein export of the bacterial flagellum. J. Mol. Microbiol. Biotechnol. 7:5-17) e gyűrűk segítenek a motort szilárdan egy helyen tartani, valamint biztosítják, hogy a motorhoz csatolt, és forgó mozgást végző univerzális kapcsoló egység (Hook) kijusson a sejt falán, és forgó mozgását úgy adhassa át a propellernek (Filament), hogy biztosított legyen a hatékony előrehaladás és az irányváltás. A gyűrűk másik funkciója az lehet, hogy az univerzális tengely egyéb technikai feladatait támogassák, hiszen az a szakasza, amely a gyűrűkön keresztül halad, más szerkezetű (FlgF), mint a sejttől távolabbi szakasz (FlgG).

SC állítása tehát, hogy előbb egy olyan motor létezett, amelynek nem volt P, illetve L gyűrűje, és később, véletlenszerű mutációval alakult ki ez a két gyűrű, ami tovább erősítette a motor hatékonyságát. De hogyan…? A flagellum felépítésének problémája hasonlít az előbbi példában említett kerékpár, tricikli vagy motorkerékpár felépítésének kérdéséhez, egy kis érdekes csavarral – ugyanis menet közben kellene kialakulnia a flagellum ismételt kifejlődését segítő „automata gépsor” néhány fontos részegységének is.

Az E. coli baktériumban az osztódás után az ostor úgy fejlődik ki, hogy először a belső sejtmembránba beágyazódó fehérjegyűrű (MS gyűrű) formálódik meg. A gyűrű segítségével épül fel a sejten belül egy befogadó ház (amit C gyűrűnek hívnak). Ez ad helyet egy III. típusú szállító apparátusnak. Ez a kiszállító rendszer megragadja a megfelelő fehérjéket (amelyek addigra mind jelölve vannak, hogy az automata meg tudja különböztetni őket a flagellum kiépítéséhez nem tartozó fehérjéktől), és kipumpálja őket a folyamatosan növekvő szerkezet végére. Az először kijuttatott fehérjékből lesz a kapcsoló rúd egy olyan speciális fehérjével együtt, amelyik képes átjuttatni magát a sejtfalon. Erre azért van szükség, hogy a flagellum túl tudjon nyúlni a sejt merev határain.

A következő lépésben a többi gyűrű (az L és a P) alakul ki. Ám azok a fehérjék, amelyek ezek felépítéséhez szükségesek, nem a megszokott módon jutnak ki, hanem egy másik mechanizmus juttatja ki őket a sejtből, amelyeknek különböző típusú fehérjék kiválasztása a feladata. A P gyűrűt felépítő fehérje nem magától jut el az épülő flagellumhoz – egy másik, „kormányos” típusú fehérjére van ehhez szüksége, ami végig kíséri őt az „építési területen”, máskülönben a fehérje utat tévesztene, és soha nem jutna a helyére. Miután a „kormányos” a P gyűrű fehérjéjét eljuttatta a helyére, elúszik onnan. Mindkét gyűrű, az L és a P is egy-egy fehérje (FlgI a P-gyűrű, és FlgH az L-gyűrű esetén) 26-26 példányából van kialakítva. Tehát, ha valaha is „átalakulás” történt volna, akkor először nem a fehérjék, hanem az őket összeépítő rendszernek kellett volna átalakulnia. Amint az logikusan látható, további szabályozási, illetve vezérlési kérdések, valamint koherencia kérdések is felmerülnek egy véletlenszerű változás magyarázat során, amiről az evolucionisták rendszeresen szeretnek megfeledkezni.

Ha tehát az a kérdésés, hogy egy másik baktérium ostorának a sejthártyán átmenő kapcsoló rúd szakasza miért nem FlgF fehérjéből felépített gyűrűkön megy keresztül, akkor tervezettség szempontjából az egyik egyszerű válasz, hogy abban a baktériumban nincs rájuk szükség, mert a membránszerkezet egyszerűbb. Természetesen lehetséges, hogy ennek a baktériumnak emiatt kevésbé stabil a hajtóegysége, vagy bizonyos körülmények között sérülékenyebb. A tervezett rendszereknél rendszeresen megfigyelhető a hatékonyság / befektetett energia szempont érvényesítése, hiszen némely esetben az egyszerűség előny, máskor pedig a hatékonyság a fontosabb.

A kerékpár / tricikli / motorkerékpár példa esetében talán egy „olcsóbb” megoldásban csak egy segédmotor van felszerelve a kerékpárra, és némi átalakítás után az eredeti kerékpárhoz képest „gyorsabb, hatékonyabb” közlekedési eszközt kaptunk (Pl. Dongó segédmotoros kerékpárt). Vagy egy pótkereket illesztenek a hátsó tengelyre, és így alakítanak ki egy teherhordásra alkalmas felületet (tricikli), ahová könnyen csatlakoztatható egy külső motor is (motoros tricikli). Egy drágább megoldásnál viszont egy teljesen új terv alapján, komplett új tricikli vagy motorkerékpár kerül kialakításra (pl. egy riksás tricikli vagy egy Babetta robogó), az utóbbinál a kerekek hajtását gyakorlatilag már csak a motor végzi, a pedálok csak a beindításkor játszanak szerepet.

Az első esetben elképzelhető, hogy az eredeti összeszerelő gépsort használják addig, míg az alap jármű (a kerékpár) el nem készül, majd az átkerül egy újabb gépsorra, ahol hozzászerelik a segédmotort, illetve a szükséges módosításokat végrehajtják rajta – talán néhány szakmunkás utómunkálatait igénybe véve. (Ezt neveztük A variációnak.)

A második esetben viszont egy új összeszerelő gépsort is szükséges ahhoz, hogy valóban eladható motorkerékpár jöjjön le a szalagról. (Ez volt a B variáció.)

Arról még nem hallottunk, hogy a tulaj spontán próbálkozásra bíztatta volna a szalag beállító műszerészeit, hátha „véletlen kreativitásuk” nem várt sikert eredményez, bár lehet, hogy vannak ilyen lelkes, és feneketlen pénztárcával megáldott „sikeremberek” is. Persze ennél sokkal gyakoribb, hogy ha valakinek elegendő tőkéje van, akkor tervezőgárdát alkalmaz, akik aztán egy sor innovatív megoldást egyesítve új modelleket, új gépsorokat fejlesztenek ki a siker reményében.

Azaz: SC figyelemreméltó kutatásai még további nehézségeket állítanak az evolucionista magyarázatok elé. Meg kellene mondaniuk, hogy szerintük melyik ostor volt az „előd”, milyen lépések vezettek az „utód”-hoz, és ezek hogyan történtek meg (A vagy a B variáció, esetleg C). Az A vagy B változat esetében külön foglalkoznunk kell azzal is, hogy nem csupán az E. coli ostora nevezhető EÖ-nek, hanem az őt összeszerelő automata gépsor is, sőt, az még komplexebb, mint maga a „gyártmány”, az ostor. És minél komplexebb (esetleg EÖ) rendszerről van szó, annál nehezebb elfogadható evolúciós magyarázattal előállni, és kísérletekkel alátámasztani, hogy a természet valóban ezt az utat követte volna. A jelenleg kidolgozott szinten enyhén szólva is hiányos SC érvelése. A szakirodalomban léteznek sokkal kidolgozottabb elképzelések is az E. coli feltételezett evolúciós kialakulására, de ezek sem tudtak eddig minden nehézséget kezelni biológiailag ésszerű valószínűség szintjén. A képzeletbeli közbülső helyzetek hasznossága egészen addig kérdéses, míg elegendően komplex nem lesz a rendszer. Túl az új alkatrészek kialakulásának magyarázatán, egyetlen tudományos folyóiratban megjelent elképzelés sem foglalkozik a mai E. coli baktérium kifinomult visszacsatolásos rendszerű vezérlő berendezésének nehézségeivel, holott épp ennek segítségével minden egyes osztódás után a helyes sorrendben kerülnek legyártásra és jutnak a helyszínre a szükséges fehérjék.

SC további „gyenge pontokat” is nevesít az értelmes tervezettség érvelésében. Lássuk, melyek ezek:

„Az első gond vele, hogy ez esetben egy Gram-pozitív baktérium esetében egy másik rendszerről van szó, mint az E. coli esetében, amely tényt az elmélet egyszerűen nem kezeli sehogyan sem. Ezek szerint "a baktérium ostor" tulajdonképpen nagyon sok különböző, ám egytől-egyig egyszerűsíthetetlenül összetett rendszer gyűjtőneve.”

Eleddig valóban főként az E. coli ostorának EÖ igazolása történt ÉRTEM érveléseiben. Miért? Mert elméletileg elég egyetlen rendszerrel igazolni az értelmes tervezettséget. Másrészt azért, mert az EÖ igazolásához minden esetben részletesen kell ismerni az adott gépezet szerkezetét, és azt is, hogy ha egyenként eltávolítjuk vagy elrontjuk a részegységeket, akkor valóban megsemmisül-e az alapvető funkciója is (hajtómotor a sejt számára). Éppen ezeknek a részleteknek a megismerése vezette arra egyes biológusokat, hogy új irányból közelítsenek. Az intelligens tervezettség irányzata a fellelhető kutatások adatait értékeli újra, mint amikor egy bíróságon „perújrafelvételt” kezdeményeznek, miután „eddig figyelembe nem vett adatok” kerültek elő. Hiszen korábban NEM voltak ismertek sem az E. coli ostorának, sem más sejt-gépezetek részletei, felépítésük, és felépülésük mikéntje sem. Nem voltak adatok arról sem, hogy a részegységek közül melyek szükségesek feltétlenül a működéshez. Más baktériumok hajtómotorjai között vannak jobban, és kevésbé tanulmányozott rendszerek. A „perújrafelvételhez” pedig részletes adatok, alapos érvek kellenek. Tehát elviekben SC megfigyelése helytálló: tulajdonképpen nagyon sok, egytől-egyig egyszerűsíthetetlenül összetett rendszer létezhet a sejtek világában. Köszönjük az ÉRTEM-et támogató megjegyzést.

A másik érdekes része ennek a meghatározásnak, hogy e szerint a rendszer alapvető működése az eredeti feladata is, viszont ez a körkörös érvelés szép példája, hiszen eleve kizárja az esetleges evolúciós változásokat, azaz, amely rendszer egy más működést végző rendszerből alakult ki, máris nem egyszerűsíthetetlenül összetett.

Nem, nem körkörös érvelés. Nem jól tetszett a meghatározást elolvasni, vagy értelmezni. Az EÖ rendszer attól EÖ, hogy a feltételezett kialakulása előtti utolsó állapot nem működik, annak a funkciónak a szempontjából, amiről híressé vált (azaz nem működik hajtómotorként). Ha SC vagy más szakember azt állítja, hogy egy valamilyen egyéb funkciójú komplex rendszerből EGY lépéses átalakítással ki lehet alakítani az E. coli ostorát, hát nosza, mutassa meg, mi lenne ez a rendszer (mi a „más” funkciója), melyik részelemét kellene módosítani (vagy többet?) ahhoz, hogy a ma ismert flagellum álljon az E. coli rendelkezésére, hogyan történt ez a módosulás, maga a meg-nem-nevezett rendszer alakult-e át egyszer csak ostorrá (A változat), vagy pedig az azt kialakító „automata gépsor” változott meg (B változat), és egyik pillanatról a másikra kezdett nem „meg-nem-nevezett” gépezetet gyártani, hanem „E.coli ostort”-t? Az intelligens tervezettség iskolája nem zárja ki ezt a (rendkívül valószínűtlen) elvi lehetőséget – azonban hogy komolyan vegyünk egy ilyen lehetőséget, valakinek hajlandónak kellene lennie szépen, részletesen, tudományosan elmondania, mi is a konkrét javaslata. Nem általánosságban! Akkor meg lehetne vizsgálni és el lehetne dönteni, hogy biológiailag ésszerű-e egy ilyen magyarázat az E. coli ostor kialakulására. Ám amíg nincs legalább egy ilyen részletesen kidolgozott magyarázat, amely választ ad mindazon részletek eredetére, amelyeket már ismerünk az E. coli felépülését illetően, addig voltaképpen nincs miről beszélni. Illetve van: más, alternatív magyarázatról, mint például a tervezettségről. A fenti érvem még ebben az esetben is él, azaz egy már működő rendszerből átalakuló ostor véletlenszerű változásokra alapuló (evolúciós) magyarázatai komoly nehézségekkel küzdenek, mert vagy figyelembe kell venniük a szükséges további koherens változások rendkívül nagy számát (és ekkor a lépések valószínűsége rendkívül lecsökken), vagy azt feltételezik, hogy az evolúció nem „vak”, azaz céltudatosan halad egy a jövőben igen hasznos szerkezet kialakítása felé.

SC következő érve, hogy a funkcionálisan azonos fehérjék eltérő szerkezetűek a különböző baktériumokban, és „ezért nem lehetnek tervezettek”. Önmagában sem túl logikus ez a következtetés, de nézzük meg, mi áll a hátterében.

A fehérjék, ahogy SC helyesen állította, „aminosavakból állnak” így valóban megkülönböztethetőek egymástól az aminosav sorrend alapján az egyes élőlényekben. Valóban tény, hogy tíz megvizsgált baktérium esetén mindegyikben kicsit más ugyanazon funkciójú fehérje aminosav-sorrendje. De hogy is folytatódik az érvelés?

Ellenben ezek az FlgD fehérjék működő baktérium ostorok részei, azaz különbözőségük dacára mégis működnek, annak ellenére, hogy egymásra csak olyan húsz százalékban hasonlítanak. Itt kezdenek szaporodni a kínos kérdések: Tulajdonképpen melyik FlgD fehérjét teremtette az értelmes tervező? Az ÉRTEM hívei valamiért az E. coli baktérium ostorát tűzték zászlajukra, de igazából arra semmilyen magyarázatot sem adnak, hogy miért éppen ezt tartják az értelmes tervező keze munkájának. Honnan tudjuk, hogy éppen az volt az "eredeti", nem egy másik? Miért nem éppen a Bdellovibrio bacteriovorus ostorát tervezte az értelmes tervező? Hogyan jött létre a többi? Mert ugye ha evolúciós folyamatok során, mutációkkal-szelekcióval, akkor tulajdonképpen az "egyszerűsíthetetlenül összetett" baktérium ostor egy adott alkatrészének a nyolctizedét evolúciós folyamatok alakították ki. Miből gondoljuk, hogy a többit nem? Ha az egyes alkatrészek ilyen mérvű változásokat képesek elviselni és a rendszer mégis működőképes marad, miért tűnik olyan lehetetlennek, hogy eleve ezek a változások alakították ki? Ha pedig feltételezzük, hogy az értelmes tervező tervezte ezt a rengeteg különféle ostort, minek fáradt ennyit? Nekem valahogyan túl sok fölösleges munkának tűnik FlgD fehérjék ezreit, tízezreit megtervezgetni, de ezzel az ÉRTEM hívei is így vannak. Ha emlékszünk még: "Egy intelligens cselekvő számára logikus és egyszersmind hatékony is az élőlényeket közös biokémiai alapon megtervezni."

Mit felejt el itt egy szakember (SC) számunkra is elmondani? Azt, hogy a fehérjék legyártásakor, miután kialakult az adott fehérje lánc (amit ugye a génjei kódolnak), „összehajtódnak”, és „felveszik a funkció teljesítéséhez szükséges alakot”. A fehérje láncok ugyan kémiai kapcsolatok alapján épülnek fel, de mechanikai formájukkal, és elektrokémiai tulajdonságaik révén kapcsolódnak egymáshoz. Egy példával szeretném illusztrálni, mi is történik ebben az esetben.

Ismert játék a papírhajó hajtogatás. Végy egy papírlapot, és különböző módokon hajtogasd úgy össze, hogy végül egy vízen úszó csónakot (gőzöst vagy vitorlást) kapj. Az ügyesebbek nyolc-tízféle hajtogatást is ismernek, sima kéményes, dupla kéményest, és még ki tudja milyen csodát, de mind szépen úszik a vízen. Vannak olyan hajtogatott játékok, amelyeknél több, önmagában speciálisan kialakított hajtogatott részegységeket kell egymáshoz illeszteni a végső forma kialakításához. Japánban egész házakat építenek fel papírból (persze speciálisan előkészített, erre a feladatra tervezett papírból). Hasonlóan ehhez, a fehérjék aminosav sorrendje meghatározza a „hajtogatási pontokat és irányokat”, és végül (néhány egyéb trükk segítségével) a fehérje funkcionáló alakját (működjön az együtt más fehérjékkel vagy egyedül). Talán épp itt fedezhető fel a tervező egyik zsenialitása: képes volt számos „hajtogatási módszert” kigondolni azonos funkciók beteljesítése érdekében. Ez nem a tervezettség elleni, hanem a tervező szuperintelligenciája melletti érv. Majdhogy nem „ahány ostor, annyiféle finom, összehangolt rendszer”. Mintha nem egy rubik-kockát, hanem száz logikai játékot tervezett volna. Hogy miért e túlzottnak tűnő igyekezet? Talán ezért:

Annak idején, az egyetemi felvételin (BME) matematikából eléggé „húzós” feladatokat írtak ki, amely a felvételizők jó nyolcvan százalékának komoly nehézségeket okozott. De volt húsz százalék (szerencsémre köztük voltam én is), akik játéknak fogtuk fel az egészet, mert felkészültségünk révén kapásból nem egy, de többször akár egy tucat variációját is ismertük a megoldásoknak. Így aztán a rendelkezésre álló időben játékosan habzsoltuk a sikerélményeket, és (ahogy az később kiderült), némi elégedettséget okoztunk a felvételiztető tanároknak is. Szó szerint az elvileg elérhető pontszám dupláját, néha többszörösét értük el. Három évvel később az egyik matek szigorlaton a professzor visszaemlékezett arra, ahogy a dolgozatom javítása közben élvezte a szokatlan megoldásokat, és hogy örült, hogy ilyen diákok is lesznek a tanítványai.

Mindezzel nem az önajnározás a célom, hanem annak illusztrálása, hogy egy ihletett tervező látszólag túlzott igyekezete rendkívüli élményt tud nyújtani olyanok számára, akik értő szemmel vannak megáldva. Amikor játékosan variálja a mások szempontjából meglepő, illetve lehetetlennek tűnő megoldásokat, esztétikai élményt nyújt, mint egy jó mérnök is gyakran megteszi elegáns terveivel. Maga a flagellum egy csoda – amennyiben szinte pontos mása az Ole Evinrude által 1911-ben szabadalmaztatott külső csónakmotor rendszernek, míg méretei miatt csak egy komoly mikroszkóp alatt válnak láthatóvá a részletei. Ha pedig ez a csoda egyidejűleg számos variációban is megvalósulhat, az leginkább a tervező zsenialitását dicséri, nem pedig a vak véletlen szükségességét támasztja alá. A „közös biokémiai alap”-ra tervezés szempontja ez esetben is megvalósul, csak nagyobb változatosságban. Milyen sivár is lenne egy tervezett világ, amelyben SC elvárásának kötelező lenne beteljesülnie, és egy feladatra csak egyféle megoldást lehetne alkalmazni!

De nézzük tovább SC érveit:

Nyilván nem tudjuk pontosan, minden kétséget kizáróan bizonyíthatóan megmondani, hogyan alakult ki a baktérium ostora, mert olyan élőlényekről van szó, akikből kövületek nem maradnak fenn, ráadásul a vizsgálni kívánt folyamat valamikor három- négymilliárd éve történt, az akkori köztes alakok nyilván azóta rég kihaltak. Akármilyen részletes modellt vázolnánk is fel, meg lehetne kérdezni, hogy jó, jó, szép, szép, akár így is történhetett volna, de mi bizonyítja, hogy tényleg így történt? A válasz nyilván az, hogy ezt sajnos nem tudjuk bizonyítani, ez csak egy lehetséges modell lenne. Viszont ha feltételezzük, hogy evolúciós folyamatok alakították ki, abból következik, hogy kellettek lenni egyszerűbb felépítésű ostoroknak is, Behe professzor elmélete pedig bevallottan arra épül, hogy ilyenek nem létezhettek. Viszont mivel ilyen egyszerűbb ostorokat sikerült találni, Behe professzor elmélete hibás, az elméletből következő előrejelzéseket maga a valóság cáfolja. 

No, itt több csavar is felfedezhető. Már az első mondat érdekes. Bár nem mondja ki, de azt sugallja hogy csak a részletek tekintetében (nem tudjuk pontosan, minden kétséget kizáróan megmondani) vannak kérdések, a főbb pontokat illetően nem. Majd a folytatás a csúcs: Mivel több tucat hasonló ostorral hajtott baktérium létezik (és természetesen egyesek „egyszerűbbek”, mások „összetettebbek”), ebből következik, hogy Behe professzor érvelése hibás.

Nem, kedves SC. Logikából, érvelésből elégtelen. Behe professzor célja egyelőre az volt, hogy néhány sejt-gépezetről bebizonyítsa, hogy EÖ jellegűek, és az evolúciós elmélet kijelentését kivizsgálva (mely szerint lépésről-lépésre alakult volna ki mindaz, amit ma látunk) logikusan megmagyarázza, miért nem alakulhattak ki evolúcióval EÖ jellegű sejt-gépezetek. Az E. coli EÖ mivolta (amit írása elején SC is elismert!) elegendő érv ahhoz, hogy ne tekintsük kielégítőnek egy evolúciós magyarázatot. Főleg, hogy nem a jelenleg is tanulmányozható ostorokat nevezi meg elődnek, hanem egy talán létezett közös ősben lévőt, amiről „semmiféle adatunk nem maradt fent”. A kalapból kihúzott kisnyúl tipikus esete. Valójában Behe prof érvelése akkor dőlne meg, ha meg tudná valaki mutatni a valódi „elődöket”, mert akkor lehetne bebizonyítani, hogy az EÖ ostor adott lépésekből fejlődött ki egyszerűbb ősből. (Akár az is elképzelhető, hogy a ma létező ostorok mindegyike bizonyulhat EÖ-nek, tehát nem csak az E.coli, hanem a többi eredetének magyarázatával is gondban lenne egy evolucionista.) A részletes vázlat híján sajna a „lehetséges evolúciós modell” a „biológiailag ésszerűtlen” kategóriába kerül át, ha követjük két evolucionista biológus, Jerry Coyne és Allen Orr tanácsát:

„Egy elmélet célja nem csak annak az eldöntése, hogy egy jelenség elvben lehetséges-e, hanem az, hogy biológiailag ésszerű-e, azaz jelentős számban előfordul-e olyan körülmények között, amelyek a természetben valószerűen léteznek.” (Coyne, J. A., and Orr, H. A. 2004. Speciation. Sunderland Mass: Sinauer Associates, p. 136)

A darwini evolúcióelméletet épp azért fogalmazhatta meg szerzője, és épp azért lehetett elterjeszteni, mert voltak olyan adatok, amelyek beilleszthetőek voltak az elméletbe (gyakorlatilag ezekre épült). Ha azonban a kutatások során további adatokra bukkanunk, ugyanezek az adatok magyarázata esetleg már nem magyarázható biológiailag ésszerű módon, hát még ha más, a darwini elméletbe nem beilleszthető adatok is felbukkannak! Ha az adatok összességét egy másik elmélettel ésszerűbben lehet megmagyarázni, akkor mindjárt versenyhelyzet alakul ki.

A komplex, sőt EÖ rendszerek ésszerű magyarázata a legtöbbször a tervezettség, hiszen számtalan esetben látunk ilyet magunk körül. Sőt, biológiailag ésszerű azt a következtetést meghozni, hogy EÖ rendszert evolúciós változások már nem képesek létrehozni. A tények világában a komplex, sőt EÖ sejtgépezetek kialakulását olyan körülmények között, ahol evolúciós változások hatottak, sem labor körülmények között (Lenski féle E. coli több generációs kísérlet sorozat), sem a vad természetben (pl. a malária küzdelme az emberi genommal, illetve gyógyszerekkel), NEM figyelték meg, és az ilyen kísérletekből származó adatok alapján komoly kétség merül fel azzal szemben, hogy ésszerű-e továbbra is kitartanunk ilyen jellegű magyarázatok mellett – lásd a japán kutatások eredményét az E. coli ostorának kifejlődését vezérlő komplex mechanizmusokról. Ugyanakkor egy, a logikának ellentmondó érvvel megpróbálni lesöpörni egy más véleményen álló biológus elméletét, bizony nem tűnik tudományos lépésnek.

(Megjegyzés: Néhány esetben felmerült annak a lehetősége, hogy fajnemesítési kísérletek melléktermékeként két-három elemből álló egyszerű rendszer véletlenül is kialakulhatott (T-urf13). Jelenleg folynak viták, illetve a kutatások és vizsgálatok ezzel kapcsolatban. A törzsfejlődés evolúciós modellje szempontjából azonban még ezek a vitás kérdések sem tűnnek előrelépésnek, ahogy pl. a genomduplikációval kialakult új növények vagy gombák sem jelentenek alapvető segítséget egy hosszú, sok lépésből álló törzsfejlődés-modell felvázolásában – evolucionista biológusok szerint is. Az evolúció vak, apró lépései talán elszigetelt „csodákra” lehetnek képesek, hiszen a valószínűség mindig is átlagot jelent, egy-egy esemény igen valószínűtlenül is létrejöhet.)

SC utolsó mondata tehát igaztalan, hamis: A fenti gyors körképből egyértelműen kitűnik, hogy "a baktérium ostor" nem egyszerűsíthetetlenül összetett rendszer.

Ha a körkép elején saját maga elfogadja, hogy az E. coli ostora egyszerűsíthetetlenül összetett rendszer, majd adatok felsorolásával NEM cáfolja ezt (csak nagy általánosságban feltételez egy „másik”, ún. átalakulásos utat), akkor milyen jogon állítja a végén, hogy ennek ellenkezője „tűnik ki”?

A fenti körképből valójában az tűnik ki, hogy SC részlegesen tájékozott ugyan a biológia részleteket illetően, ami tiszteletre méltó, ugyanakkor az érvelés, a logika terén sajnos alapvető hibákat vét. Az eredet kérdését illetően viszont sajnos épp ezen a téren van szükség kiemelkedő képességekre – ahogy egy perújrafelvétel során a bíró a törvényeket ismerő és logikusan gondolkodó emberek köréből kerül kijelölésre.

Sajnos ugyanezt a logikai hibát követi el SC a többi felsorolt példa esetében, aminek összefoglalásául ezt írja:

„Lényeg, ami lényeg, ha egy egyszerűsíthetetlenül összetett rendszerből létezik egyszerűbb változat, az önmagában agyoncsapja a rendszer egyszerűsíthetetlenségét.”

Itt végzetes tévedés összekeverni, összemosni a két lehetőséget. Két rendszer hasonlósága nem feltétlenül adódik a közös leszármazásból, hanem, akár párhuzamos kialakulás, akár párhuzamos tervezés is! A különböző bakteriális ostormotoroknál sem elméletben, sem gyakorlatban nem sikerült levezetni részletes leszármazási kapcsolatot. A „homológiákra” való hivatkozás szakmai körökben komoly vitákat fakasztott eddig is, hiszen a körkörös érvelés veszélye nem csak elméleti szinten áll fent. Így a szimpla alaki hasonlóság (de még az azonos fehérjék létezése sem) nem támasztja alá azt az elképzelést, hogy e formák egymásból jöttek volna létre – ugyanakkor könnyen lehetnek mind egy sziporkázó elme független, de egymásra hasonlító konstrukciói.

Az evolúció elmélete nem képes bizonyítani a ma élő baktériumok leszármazási kapcsolatát – amit SC is elismer. Akkor milyen alapon hivatkozik egy ilyen kapcsolatra (vagy akár annak a lehetőségére), amikor több hasonló rendszer egymáshoz való viszonyát kutatja? A leszármazásos kapcsolat komoly indokok nélkül csak elképzelés, és kidolgozatlansága miatt kísérleti úton nem ellenőrizhető. Így pedig meseszerű elképzelés marad, azaz NEM cáfol meg, illetve nem tesz feleslegessé másik elképzelést, illetve jól megalapozott elméletet (az értelmes tervezettség), és nem érvényteleníti az Értem ÉRVELÉSÉT az EÖ jelenséggel kapcsolatban. Egy ilyen SC-féle érvelés csupán az érvelő hitelességét csapja agyon, nem pedig az értelmes tervezettség logikusan felépített érvrendszerét.

Végül vegyük SC utolsó érvét, miszerint:

„Ha bárki más rendszert próbál példaként állítani, mint amelyeket Behe professzor említett annak idején a könyvében, rögtön megmagyarázták, hogy ez csak egy szokásos evolucionista csalás, egy nyilvánvalóan nem-egyszerűsíthetetlenül összetett rendszert veszünk, és arról bizonyítjuk, hogy nem is egyszerűsíthetetlenül összetett.”

Erre pedig állítólagos példának hozza fel:

… az ember szaporodását. Ugye mi méhlepényes emlősök vagyunk, az utódaink az anya méhében fejlődnek kilenc hónapig, csak ez után születnek meg, az újszülötteket ez után még hosszú ideig az anya tejével táplálja. Ez a rendszer, vagyis az ember szaporodása az egyszerűsíthetetlenül összetett rendszer minden követelményét kielégíti: Egységes rendszer, számos egymással kölcsönható elemből áll (petefészkek, méh, méhlepény, tejmirigyek, az egész folyamatot szabályozó hormonok, ezek receptorfehérjéi), amelyek mindegyike hozzájárul az alapvető működéshez, és amelyek közül bármelyik eltávolítása működésképtelenné teszi az egész rendszert. …Az evolúció elmélete feltételezi, hogy ez a bonyolult, minden jel szerint egyszerűsíthetetlenül összetett rendszer a hüllők szaporodásából fejlődik ki, akik csak raknak egy tojást és kész. Ugyanúgy elő lehetne hozni az érveket, miszerint az ember szaporító szervrendszerének nem lehettek működőképes elődei, hiszen bármelyik elemének eltávolítása az egész rendszert működésképtelenné teszi, és ugyanígy fel lehetne hozni az összes szokásos érvet, majd levonni a következtetést, hogy az értelmes tervező tervezte. Igazán tetszetős lenne, nem? Mégiscsak sokkal, de sokkal közérthetőbb lenne, mint a baktérium ostorral példálózni, amiről lássuk be, a legtöbben azt sem tudják, eszik-e vagy isszák?

Ezt követően SC elemzi a szerinte „köztes” változatokat, s megemlíti a „tojásrakó emlősök”, az „erszényes emlősök” szaporodását, mindegyiküket egyszerűsíthetetlenül összetettnek nevezve. És most következik az „adu ász”! Kijelenti, hogy ezek mégsem egyszerűsíthetetlenül összetettek, mert: „az ősi, egyszerűbb rendszerek közül több fennmaradt a mai napig”.

Észre tetszenek már venni a csalfa logikát? SC először felveti a kérdést a szaporodási rendszerek eredetével kapcsolatban. Ezt problémásnak tartja, mert a már létező utód-gondoskodási rendszerek EÖ-nek mutatkoznak. Aztán feltételezi a leszármazási kapcsolatot, végül pedig kijelenti, hogy a bonyolultabbak az egyszerűbbekből („ősibbekből”) alakultak ki, és kész. Mitől vált volna hirtelen mindez bizonyítottá? Mert SC azt hiszi? Attól, hogy félrevezető módon azt állítja: „tudjuk, hogyan alakultak ki” ténnyé vált volna a hüllők tojásrakó emlősökké, erszényesekké, vagy méhlepényes emlősökké alakultak át valamikor a távoli múltban? Egyáltalán nem.

SC csupán indokolatlanul kizárólagosságot akar biztosítani egy bizonyítatlan és megalapozatlan feltételezésnek. Az egyetlen dolog, amit megköszönhetünk neki, hogy emlékeztet rá – bár az intelligens tervezettség irodalma bőségesen szolgáltat más példákat is erre –, hogy egyszerűsíthetetlen rendszerek, amelyek minden valószínűség szerint nem jöhettek létre apró, működőképes változatok sorozataként, nem csak a mikrovilágban, hanem nagyobb léptékekben, a valóság minden szintjén léteznek. GF