Világnézetek kördiagramon
Áttekintő ábra magyarázatokkal a főbb eredetfelfogásokról. 
Klasszikusan az alábbi nézeteket különíthetjük el az élővilág létrejöttével kapcsolatban:
Teremtés: valamely vallás kinyilatkoztatásnak tekintett magyarázata az élő és élettelen világ eredetéről.
Evolúció: A fajok egy vagy több közös őstől, módosulások útján való származtatása.
Teista evolúció: a két fenti világnézet átfedési területén kialakult felfogás, amely szerint az univerzumot Isten hívta létre, az élőlények pedig a darwini elképzelés szerint, de rejtett „isteni hátszéllel” fejlődtek ki.
Ateizmus: A fajokról azt állítja, hogy azok pusztán természeti folyamatok, főként a mutáció és szelekció mechanizmusa révén jöttek létre.
Hogy fér ebbe a képbe az intelligens tervezettség? Ezt valahogy így ábrázolhatjuk:

Az „ID”az intelligent design (intelligens tervezettség) közismert rövidítése. E látásmód lényege, hogy az élővilág tudatos szándék eredményeként jött létre, és ennek nyomai tapasztalati tudományos megfigyelések és következtetések alapján be is azonosíthatóak.
E nézetrendszeren belül három kissé eltérő irányt, feltételezést különböztethetünk meg.
ID 1: A tervező értelem egy világunkon belüli értelem lehetett, például másik bolygón élő „idegenek”, vagy egy előző földi civilizáció genetikusai.
ID 2: A másik lehetőség szerint a tervező értelem egy természetfeletti lényhez, vélhetően Istenhez tartozik, aki egy egyszeri esemény révén jelenítette meg a fajokat. Ez a felfogás a tradicionális vallási nézetek istenképére emlékeztet. Mivel azonban e legfelsőbb tervező értelem tulajdonságairól nem tesz állításokat, leginkább a „filozófusok Istene” koncepcióval rokonítható.
ID 3: A harmadik megközelítés a teista evolúcióhoz hasonlít abban, hogy elfogad egy nagyléptékű evolúciós időrendet. Ugyanakkor úgy véli, hogy a földi élet története során többszöri „intelligens beavatkozás” történt. A folyamatot tehát nem apró lépések sorozatának tekinti, hanem ugrásszerű, értelmileg irányított változásokat feltételez.



